Kedves szülők és helyi lakosok!
Szomorú esemény történt mára virradóra az óvodában. Az eset az elmúlt éjszaka folyamán történt, amikor az ismeretlen tettes a konyhai ablakon keresztül hatolt be az intézménybe. Az ablakot kővel betörte, az ablakot kinyitotta majd bemászott. A belső terekben kutatott, a helyiségekben tartózkodott, sőt, úgy tűnik, hogy evett, ivott, és dohányzott is a szobákban. (csikket nyomott el a szekrényen)
Az intézményünk egy olyan hely, amely a legkisebbek gondozását és nevelését szolgálja – különösen fájó, hogy valaki tiszteletlenül bánt azzal a térrel, amely a gyermekeinké.
A rendőrség nagy erőkkel nyomoz az ügyben, és minden nyomot alaposan kivizsgál. Kérjük, ha valaki a környéken az éjszaka folyamán gyanús mozgást, szokatlan eseményeket vagy idegen személyeket látott, haladéktalanul jelezze a rendőrségen vagy nekem vagy az óvoda elérhetőségein.
Hogyan segíthetnek?
– Ossza meg ezt a posztot, hogy minél több ember értesüljön az esetről.
– Ha bármilyen információval rendelkezik, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk vagy a rendőrséggel.
– Támogassák az óvodát az események feldolgozásában, akár egy kedves üzenettel, akár más módon.
Fontos, hogy összefogjunk, és gondoskodjunk arról, hogy óvodánk a lehető leghamarabb visszatérhessen a megszokott rendbe. Gyermekeink biztonsága és nyugalma a legfontosabb számunkra. A közintézményeink és közterületeink bekamerázásáról pedig a jövő hét első munkanapján intézkedni fogok.
Köszönöm a támogatást és az együttérzést!