Közérdekű tájékoztatók|

Döntött a bíróság!

A váci rendőrök három fiatalkorút hallgattak ki gyanúsítottként. Egyiküket letartóztatták.

Egy helyi férfi hívta a rendőröket október 10-én hajnalban, mert három fiatal egy családi ház előtt kiabált. Verekedni kezdtek, majd egyikük leszakította az ereszcsatornát, és betörte az ingatlan két ablakát, harmadik társuk pedig leszakította a redőnyt. A rendőrök mindannyiukat előállították, majd garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorsteszt és a szakértő elsődleges véleménye szerint kábítószert fogyasztottak, így emiatt is felelniük kell.

Részletek: MEGNÉZEM

– – – – – – – – – – – – 

Egy órán belül azonosították!

Vácon rabolt a 23 éves férfi, a járőrök elfogták. Őrizetben várja további sorsát.

Fekete ruhában, arcát eltakarva ment be egy férfi 2024. október 9-én az esti órákban egy váci boltba. Kezében egy nyitott sniccer volt, amellyel az eladóhoz lépett és pénzt követelt. Amikor a nő nem adta át az összeget, a férfi meglökte, a kasszából kivette az ott lévő pénz egy részét, majd elfutott. Részletek: MEGNÉZEM

– – – – – – – – – – – – 

Lopott kisbusszal baleseteztek!

A váci nyomozók elfogták a fiatalkorú tolvajokat.

Egy tésai férfi tett bejelentést a rendőrségen, hogy szeptember 30-án a háza udvaráról eltűnt a kisbusza. A járgányt a rendőrök később Bernecebaráti külterületén, egy fának ütközve találtak meg. Kiderült, hogy a bűncselekményt szlovák állampolgárok követték el. Részletek: MEGNÉZEM

– – – – – – – – – – – – 

Légy résen, hogy ne érjen kár!

Az online csalók folyamatosan szedik áldozataikat vármegyénkben is, pedig egy kis odafigyeléssel, egészséges bizalmatlansággal meg lehet előzni a bajt!
A térségben az elmúlt napokban többen dőltek be “vonzó befektetési ajánlatoknak”, pénzüket végül egyszerűen csak ellopták.

Részletek: MEGNÉZEM

– – – – – – – – – – – – 

Letartóztatásban a váci kerékpárlopó!

A Váci Rendőrkapitányságon az elmúlt időszakban több kerékpárlopásról érkezett bejelentés.

Az ügyben végezett gyors adatgyűjtésnek köszönhetően azonosították a nyomozók az elkövetőt, akit őrzetbe vettek és a bíróság letartóztatta az elkövetőt.
Az elkövető terhére több vagyon elleni bűncselekmény is köthető amit Vác területén követett el.

Az eljárás során több kerékpárt lefoglalták, és visszaadták azt a tulajdonosuknak.

– – – – – – – – – – – – 

Magyar-Szlovák együttműködés

A közelmúltban Szobon végrehajtott magyar-szlovák közös szolgálat egy szélesebb körű együttműködés része a két ország rendőrsége között. Ennek keretében havonta négy vasúti és két határmenti járőrszolgálatot szerveznek a magyar határszakasz mentén. Cikk megtekintése: MEGNÉZEM!

– – – – – – – – – – – – 

Kiskorú lányokról készített meztelen fotókat

A váci rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta a középkorú férfit: MEGNÉZEM

 

Comments are closed.

Close Search Window