Római katolikus templom
Zebegény életében nagy jelentőségű esemény volt az 1907-es esztendő, amikor a "Fiatalok csoportjá"-hoz tartozó friss építészdiplomás Kós Károly és Jánszky Béla kapott megbízást a falu templomának tervezésére. A berendezési tárgyak (oltár, szószék, padok, színes üvegablakok) is az építők elképzeléseit tükrözik. A tervezők, valamint a munkákba később bekapcsolódó Györgyi Dénes, és a gazdag belső díszítést készítő gödöllői iskola tanára, Kőrösfői-Kriesch Aladár és tanítványai együttesen, egy közös gondolat szellemében hozták létre a XX. századi magyar templomépítés egyedülálló alkotását.
A templom megtekinthető a plébános Úrral előzetesen egyeztetve.
Elérhetőség:
Kapás László plébános
2627 Zebegény, Árpád u. 7.
Tel: 27/373-124
Szőnyi István Emlékmúzeum
SZŐNYI ISTVÁN (1894-1960) a XX. századi magyar festészet kiemelkedő alakja, 1924-től haláláig élt és alkotott Zebegényben. Művészete itt teljesedett ki, festészetét a varázsos szépségű táj, a faluban élő emberek ihlették. Műveiben költészetté emelte a hétköznapokat. Egykori lakóháza és műterme 1967-től emlékmúzeum. Az állandó kiállításon a mester minden alkotói korszakából látható egy-egy jelentős festmény, olyan remekművek, mint a Kerti pad, a Vízparton, a Reggel, az Este Zebegényben, vagy A falu ősszel. Időszaki tárlatokon tekinthetők meg több ezer darabból álló grafikai életművének legszebb darabjai. Tanítványainak, pályatársainak munkáit kiállítás-sorozatok keretében ismerhetik meg a látogatók.
A Szőnyi ház mögött levő hatalmas kertben a művészről elnevezett képzőművészeti szabadiskola és ifjúsági művésztelep működik.
Az 1992-ben létrehozott Szőnyi István Alapítvány támogatja a kiállítások rendezését, kiadványok megjelentetését, a magángyűjteményekben fellelhető Szőnyi művek felkutatását.
Nyitva tartás:
március 1 - október 31 között hétfő kivételével naponta 10-18 óra között,
november 1 - február 28 között hétfő kivételével naponta 10-16 óra között.
Belépő ára:
Elérhetőség:
2627. Zebegény, Bartóky u.7.
Telefon/fax: 27/370-104
e-mail: szonyim@enternet.hu
Hajózástörténeti Múzeum
Nyitva tartás (2009. április 01-től november 01-ig):
Hétfőn szünnap (kivéve, ha ünnepnapra esik)
Keddtől szombatig: 9:00-18:00-ig
Vasárnap: 9:00-16:30-ig
Csoportok fogadása előre egyeztetéssel a szünnapon is lehetséges.
November 02 március 31. között is látogatható, kizárólag bejelentkezésre!
Elérhetőség:
2627 Zebegény, Szőnyi Istán u. 9.
Telefon: 27/373-305, 06-30-273-3324