Önkormányzatunkhoz itt!
Tisztelt Polgármester Asszony!
Tisztelt Képviselő-testület!
Az alábbi határozatokkal kapcsolatosan szeretném elmondani és írásban is benyújtani véleményemet.
11/2012. (II. 14.) számú bizottsági határozathoz:
Az élelmezésvezető által bekért METRO áruházi szerződéstervezet írásban történő véleményezését kéri a bizottság tőlem. A határidő: 2012. február 20.
Ezzel kapcsolatosan az alábbiakat kívánom előadni:
Az élelmezésvezető a múltkori bizottsági ülésen személyesen, én pedig írásban (2012. január 13.) számoltam be – többek között – erről is. Ezt követően 2012. január 16-án az élelmezésvezető még egyszer felvette a kapcsolatot az illetékes cég üzletkötőjével, akitől továbbra is ugyanazt a tájékoztatást kapta, mint előzőleg. A megállapodás üres példányát – ami a minimális rendelési értékekről és a logisztikai díjakról is tájékoztat -, 2012. február 14-én kérésre átadta a jegyző asszonynak. Az ügyben semmi változás nem történt. Továbbra sem kívánunk az I love menza keretén belül rendelni, mert számunkra nem megfelelőek a feltételek – különös tekintettel a bizottság által korlátozott raktárkészletre és arra a tényre, hogy a 17/2012. (II. 14.) számú határozatával a bizottság javasolja a tisztító- és takarítószer beszerzését és elosztását a hivatalba telepíteni.
14/2012. (II: 14.) számú határozat
A konyha ellenőrzési dokumentációinak rendezése érdekében a polgármester tegye meg a szükséges lépéseket, figyelemmel a bizottság által átadott intézményvezetői munkakör kiegészítésére vonatkozó iratban foglaltakra – tekintettel arra, hogy a bizottsági ülésen bemutatott ellenőrzési lap nem felel meg az elvártaknak. A polgármester számoljon be a feladat elmaradásának okáról.
Ezzel kapcsolatos hozzászólásom:
1. 2012. január 17-én kerestem fel levélben a pénzügyi bizottság elnökét A KONYHA ÉLELMEZÉSVEZETŐ FELADATTERVE ÁRAJÁNLATKÉRÉSTŐL RAKTÁROZÁSIG című dokumentum január 13-i kézhez vétele kapcsán.
1. Ez a dokumentum olyan dolgok ellenőrzésére jelöl ki engem, melyek nem tartoznak a munkaköri leírásomba.
2. Nem is tartozhatnak a munkaköri leírásomba, mivel nincs megfelelő végzettségem hozzá. Az iskolai étkeztetés szakfeladat keretén belül a munkáltatói jogokat gyakorlom, ami nem esik egybe a fent nevezett dokumentumban foglaltakkal. Az én felelősségem és ellenőrzési jogköröm az alábbiakra terjed ki:
- megfelelő végzettségű alkalmazott megfelelő módon történő alkalmazása (helyes besorolás, szabadságolás, a munkahelyen történő megjelenés, a munkavégzés időtartama és minősége, a munkaköri leírásban foglaltak betartatása…)
- a munkahelyi és gyermekétkeztetés szakfeladat költségvetése ne lépje túl a megadott kereteket
3. A dokumentumban szereplő eseti ellenőrzés kapcsán aggályomnak adtam hangot, mert meglátásom szerint az ellenőrzést csak szakember végezheti. Érdemes lett volna ez ügyben állásfoglalást kérni a kormányhivataltól.
4. A dokumentum több területen sem nevesíti az ellenőrzést végző személyt, s ez így elfogadhatatlan. Az ellenőrzésre jogosult személy nem konkrét, ez így nem végrehajtható. Továbbá nem gondolom, hogy a nyesedék lemérésekor vagy éppen a fagyasztott termék fölengedésével együtt járó veszteség pótlásakor nekem, mint intézményvezetőnek jelen kellene lennem, és ezeket a munkafolyamatokat ellenőriznem kéne. Nem is tehetem a már említett kompetenciahiány miatt.
5. Az ellenőrzést ezért kizárólag a KONYHA ELLENŐRZÉSI NYOMVONAL ÉS ÜTEMTERV című dokumentum alapján tudom végezni, és ennek eleget is teszek.
6. E levélben hívtam fel a tisztelt elnök úr figyelmét arra is, hogy intézményünk alapító okirata szerint még 10 szakfeladatot látunk el – a konyhán kívül. A 10 szakfeladatról összesen nem volt annyi szó az elmúlt egy év alatt, mint a konyháról 2 hónap alatt. Szeretném tudni, miért van ennyire a figyelem fókuszában a konyha, és miért nincs legalább ennyire – ha nem jobban – az a rendkívül magas színvonalon végzett munka, ami az iskola és az óvoda nevelési-oktatási programja szerint zajlik nap mint nap. Miért nem köszönthetjük képviselőink mindegyikét a különböző magas színvonalú, igényes rendezvényeinken, vagy éppen a támogatóink között? Tudják-e például a tisztelt képviselők, hogy több, mint 110.000 Ft adomány gyűlt össze az énekkarunk támogatására? Hogy eddig se, de az elmúlt évben különösen nem számíthattunk a fenntartó anyagi támogatására? Hogy az elmúlt tanév 2. félévében már semmilyen betervezett összeget nem tudtunk megigényelni az érvényes költségvetésünk dologi kiadásaiból? Hogy maximálisan lojálisak vagyunk, figyelembe veszünk minden gazdasági nehézséget, de időnként jólesne, ha ezért – no meg az ennek ellenére nyújtott eredményekért – dicséretet kapna az intézmény, ha érezhetnénk: a fenntartó büszke ránk, és érzi: ilyen munkát érdemes támogatni?
A konyha ügyében már legalább 6-szor be lettem hívva az elmúlt néhány hónap alatt, ugyanakkor szeretném tájékoztatni a tisztelt képviselőket, hogy másfél hete nem tudjuk megoldani 2 tanterem fűtését, mert nem kaptunk ellátmányt, és nincs 15.000 Ft-unk; hogy saját zsebből adtuk fel a 8.-osok továbbtanulási papírjait 7600 Ft értékben – szintén az ellátmány hiánya miatt. Erről – ha nem történik változás – tájékoztatjuk a szülőket is.
7. Meglátásom és tapasztalatom szerint ilyen bizalmatlansággal teli légkör egyáltalán nem segíti a folyamatos és jó munkavégzést.
23/2012. (II. 14.) számú bizottsági határozat
Diszkriminatívnak tartom azt, hogy a Nyitott Kör idei tábora során nyersanyagárban szolgáltassuk a gyerekeknek az ételt. Az elmúlt évben lényegesen magasabb áron történt ugyanez – igaz, nem a gyerekeket terhelte, hanem az EU-s pályázatot nyert egyesületet. Továbbá itt szeretnék annak is hangot adni, hogy nem áll módomban ingyen kiadni az iskolát a táborozóknak, mert nem lennék következetes a bérbevevőkkel.
18/2012. (II. 14.) számú bizottsági határozat
E szerint a továbbképzésre betervezett összegeket felhasználás előtt a polgármesterhez jóváhagyásra be kell nyújtani. Semmi gondom nincs ezzel, ha azt veszem figyelembe, hogy a polgármester asszony pontosan tisztában van feladat-, jog- és hatáskörével. De felhívom a tisztelt bizottság figyelmét, hogy ezen határozatával túllépte hatáskörét. Az iskola és az óvoda továbbképzési és beiskolázási tervét az intézményvezető készíti el, és az állami költségvetés biztosítja hozzá a megfelelő, címkézett pénzügyi forrást, mely az intézmény költségvetésének részét képezi, és a felhasználása nincs további engedélyhez kötve. (évi 10.500 Ft/fő/év)
Felhívom a tisztelt pénzügyi bizottság figyelmét, hogy üléseik rendszeresen munkaidőben történnek. Keddente 10 órakor munkavégzés folyik az iskolában, így a konyhán is. Ebben az időpontban a továbbiakban nem tudok, nem tudunk az önök rendelkezésére állni. Amennyiben nem áll módjukban időpontot változtatni, úgy kérem, oldjuk meg az írásban történő információcserét – természetesen a jogszabályok által biztosított válaszadási idő figyelembe vételével. Az elmúlt évek tapasztalata alapján nem volt olyan sürgősen megoldandó ügy, ami nem bírta volna ki a hivatalos utat. Kérem továbbá, hogy az alkalmazásomban álló dolgozót se a tudtommal, de leginkább a tudtom nélkül ne hozzák olyan helyzetbe, hogy el kelljen hagynia munkaidőben a munkahelyét. A továbbiakban ugyanis ehhez nem járulok hozzá csak akkor, ha a fenntartó hozzájárul ahhoz, hogy a dolgozó az elmaradt munkaóráját túlórában ledolgozhassa.
16/2012. (II. 14.) számú bizottsági határozat
Az oktatási-nevelési intézmény – mint már említettem – mindig lojális volt a fenntartóhoz, figyelembe vette a pénzügyi nehézségeket, mert egy sokkal magasabb rendű cél lebegett előtte: az intézmény és rajta keresztül a település megmaradása és épülése. Ezért vállalta azt is, hogy kevesebb létszámmal, de továbbra is szakszerűen működtesse intézményét. Mikor a kevesebb létszámmal történő működésben megegyeztünk, a megállapodás átmenetileg egy évre szólt. Most viszont a fent említett határozatban további létszámstopot rendelne el a bizottság. Természetesen keresni fogom a legolcsóbb és legkedvezőbb megoldást, de szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem erről volt szó. Lassan olyan olcsón akarja a fenntartó mérni a húst, hogy előbb-utóbb híg lesz a leve. És az senkinek se jó.
És végezetül:
Szeretném megkérdezni, hogy végre tisztán lássak, mi a baja néhány képviselőnek velem. 9. éve vezetem az intézményt, mely sikert sikerre halmoz, jó hírnévnek örvend, nagyon sokan dicsérik, növekszik a tanulói létszáma, miközben máshol fogy, rendszeresen betartja a költségvetési határokat, miközben évek óta ugyanannyi vagy kevesebb pénzforrást használ fel, teljesen törvényes a működése, mindig a fenntartó rendelkezésére állok, eleget teszünk beszámolási kötelezettségünknek, és még sorolhatnám… Hol a hiba, mi az az óriási probléma, ami miatt nem lehet elismerni minket, amiért a kákán is csomót keresnek ahelyett, hogy segítenének, megerősítenének, népszerűsítenének, netán örülnének velünk együtt. Mert félreértés ne essék: mi azért tudunk örülni, tudunk köszönetet mondani mindenkinek, aki segít minket, aki velünk együtt él a gyermekek jövőjéért dolgozva.
Nem tudom, tisztában vannak-e azzal például, hogy évente 1,5 – 2,5 millió forint bevételt „termelünk” nem termelő cégként a nagy közös kalapba, amiből – ezért haragszom is magamra – mindösszesen 200.000 Ft-ot tudtunk igénybe venni oktatási? inkább tűzoltási célokra az elmúlt évben. Pedig az alapító okirat szerint és az új köznevelési törvény szerint is ez a bevétel az intézményt illeti. Csak a hála és a köszönet szavaival szólhatok azokról a munkatársaimról, akik hétvégét, szünetet, szabadnapot figyelmen kívül hagyva bármikor nyitnak, zárnak, rendelkezésre állnak mondván: minden fillér számít az iskolának. Ők azok, akik valóban közösségben gondolkodnak, és örülnek a köszönömnek. És ettől van jó hangulatunk, ettől van erőnk: mert van közös célunk, és túl akarunk élni minden bajt. Hiszen a jövő nemzedéke van ránk bízva. És igazán szívesen vennénk, ha a fenntartó ebben támogató partner lenne, ha anyagi és nem anyagi eszközei segítségével hozzájárulna a manapság egyáltalán nem könnyű nevelési munkánkhoz.
Ezért mondom és kérem: öntsünk tiszta vizet a pohárba. Jelentem: a mienk nem zavaros. Mindenféle tisztítási folyamatra nyitott vagyok. De a problémát nem nekem kell megneveznem, mert nem nálam van.
Hadd zárjam egy idézettel – szerintem remek.
Ha elhatároztad, hogy valakinek feladatot adsz, és meggyőződtél róla, hogy méltó módon képes azt ellátni, hagyd, hogy önállóan tegye a dolgát. Bizalom nélkül képtelenség megosztani a felelősséget.
Zebegény, 2012. február 16.
Bárdos Szilvia, ig.