|
A Polgármester köszöntője
A Dunakanyarnak közepén félúton Esztergom és Visegrád között van egy olyan zug, ahonnan már az Esztergomi bazilikának csak a körvonalai sejlenek, és még nem látható a visegrádi fellegvár, mégis valami különös fényesség sugárzik itt a hegyekből, a folyókból, de még a házak meszelt falaiból is.
A varázs mely szinte minden ideérkezőt hatalmába kerít, több tényező szerencsés egybeeséséből alakult ki. Legfontosabb a falu páratlanul szép fekvése, de a régi századokra visszanyúló történeti, kulturális hagyományok és jó megközelíthetőség is ide sorolhatóak. Mai rangjának és vonzerejének kialakulásában meghatározó szerepet játszott Szőnyi István festőművész (1894-1960) Zebegényhez kötődő munkássága. A Kós Károly által tervezett páratlan szépségű "Magyar szecessziós" plébánia templom, és a Maróti Géza által tervezett Nemzeti Emlékhely, ahonnan páratlan szépségű kilátás nyílik a Duna ezüst szalagjára.
Szeretettel köszöntöm községünk honlapján. Örülök, hogy megtalált minket a világhálón. Segítségére kívánunk lenni abban hogy megismerhesse településünket és minél többször látogasson el hozzánk családjával és ismerőseivel együtt.
Remélem honlapunk segítséget nyújt a község megismerésében és vonzóvá teszi az idelátogatni kívánók körében, legyenek azok belföldiek, vagy külföldiek.
Köszönöm, hogy meglátogatta honlapunkat, annak reményében, hogy hamarosan községünk vendégei között köszönthetjük majd Önt is.
2006. október 17.
Sinkó Vilmosné polgármester
"Szerelmünk Zebegény" ezt a címet adta könyvének Somos Béla egy kedves nyaraló.
Amikor a Dunakanyar, mint tájegység fogalommá vált a turisztikában, akkor azt mondtuk, hogy Zebegény a Dunakanyar Gyöngye.
Ez a sok értéket magába foglaló kicsi település a nagy folyó és a vadregényes Börzsöny hegység szorításában éli életét több mint 750 éve.
Örülök, hogy megtalált bennünket a világhálón.
Szeretettel köszöntöm községünk Önkormányzata és a magam nevében.
Szeretnénk bemutatni azoknak, akik még nem jártak Zebegényben.
Talán tudunk újdonsággal szolgálni azoknak is, akik csak rövid ideig voltak nálunk.
Mindennapi életünket befolyásoló szabályok, rendeletek és határozatok közzétételével szeretnénk helyi lakosságunk tájékozottságát segíteni.
Remélem, hogy honlapunk segítséget nyújt a település megismeréséhez, a jelenleginél is több hazai és külföldi turista érdeklődését fogja felkelteni, a helyi lakosság és Önkormányzat kapcsolatát erősíti.
Köszönjük, hogy felvette velünk a kapcsolatot.
Krebsz Ferenc volt polgármester
|